K+F és Innováció – 2018

A technológiai alapú gazdaság világa

2017. október 25.

Budapest, Sugár Üzletközpont, Rendezvénykomplexum, II. emelet

Tematika nyomtatása

Konferencia és kiállítás

Ma már innovativitás nélkül nincs jövője egyetlen szektorban tevékenykedő cégnek sem. Gondolkodásmóddá, a piacon megmaradás tényezőjévé vált a fejlesztés képessége és azonnali megvalósítása, piacra dobása. A kutatás-fejlesztés különálló fellegvárának modellje már a múlté. A K+F, s annak gyakorlati hasznosítási szinterei összeérnek időben és térben.  Nincs már évtizednyi, de évnyi különbség sem az elmélet és gyakorlati hasznosítás között.

A Piac & Profit  harmadik alkalommal rendezi meg a K+F és Innováció című országos konferenciáját. Minden évben összehívjuk az e témáért felelős kormányzati szervezeteket, intézményeket, a K+F-ben, innovációban érdekelt üzleti szereplőket, külön megszólítva a startupokat és a spin-off-okat, valamint az innovátorokat, feltalálókat, a befektetőket és az e célra rendelkezésre álló támogatások, források, pályázatok témagazdáit, információkkal, tanácsokkal rendelkezőket.

Nincs más út a fejlődéshez, csakis az innovativitás!

Hol kapható pénz, támogatás, befektető? Startupoknál terem az innováció?

K+F és Innováció – 2018

A technológiai alapú gazdaság világa

A hazai innovációs cégek országos tanácskozása

Helyszín: Budapest, Sugár Üzletközpont Rendezvénykomplexum, 1148 Örs vezér tere 24. (Mozi bejárat 2. emelet)
Időpont:  2017. október 25. (szerda), 9.00−15.50

Idén  a konferencia fókuszában:

– Vágtában az  ICT-iparág.  Infokommunikációs technológiai trendek.  Az infokommunikációt uralják az appok és a mesterséges intelligencia. Merre mutatnak a forradalmi változások?

­–  Platform alapú új üzleti modellek. Termék, eszköz nélküli gazdaság kibontakozóban. Rohamosan terjedő új, technológiai alapú gondolkodásmód.

– Élen az autóipari fejlesztések.  Irány az önvezető, az elektromos és az okos autók. Startup-felszívó autóipar.

– A robotok kora. A robotok iránti igény elérte a tömeges méreteket. Ma már a munkaerőhiány problémájának megoldása is a robotikában keresendő.

 

Program

8.30–9.00 Regisztráció

9.10–9.40 Kormányzati támogatás a fejlesztésre, innovációra, annak széles körű elterjesztésére.

Előadó: Monszpart Zsolt innovációs és általános elnökhelyettes, Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH)

9.40–10.10 Innováció: evolúció vagy revolúció? Ipar 4.0.

Előadó: Urbán László alelnök, Magyar Innovációs Szövetség

10.10–10.30 Követhető-e a szellemi tulajdon jogi védelme, a védjegyeztetés intézménye, az innováció jogi támogatása?

Előadó: Luszcz Viktor elnök Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH)

10.30–10.50 Kávészünet

10.50­–11.10 ICT – Infokommunikáció hatalmas fordulatokkal. A technológiai alapú gazdaság. Hová tart a világ?  

Előadó: Vityi Péter alelnök,  IVSZ

11.10–11.30 Autóipar mint húzóágazat  a technológiai fejlesztések élén. Okos, elektromos, önvezető.

Előadó:  Szammer István főszerkesztő-ügyvezető, Autopro.hu

11.30–11.50 Radikálisan újszerű üzleti modellek a platform gazdaságban. “…nem kell félnetek jó lesz..”

Előadó: Dinya László egyetemi tanár, Szegedi Egyetem

11.50–12.10 Robotizált folyamatautomatizálás a szolgáltatásokban. Csak a munkaerőhiány?

Előadó: Drótos György, a Corvinus Egyetem Vezetéstudományi Intézetének igazgatója

12.10–12.30 Az innováció, mint gondolkodásmód, alapstratégia.

Előadó: Glósz Andrea ügyvezető, Glósz és Társa Kft.

12.30 – 12.50 A szoftvervédelem jogi aspektusai.

Előadó: Szamosi Katalin irodavezető, partner, elnök, SBGK Ügyvédi Iroda

12.50–13.50 Ebédszünet

13.50–15.40  Fórum

Pénz, tőkebefektetés innovációra, források

13.50–14.10 Nyitóelőadás:

Mely iparágakat, tevékenységeket preferálják a világban és itthon a befektetők. Hol ebben a helye a technológiai fejlesztésnek, a startupoknak, a gyorsan megvalósuló kutatás-fejlesztésnek.

Előadó:  Erdei Sándor, DBH Group elnöke, a HVCA Board tagja

14.10–14.30 Aktuális forráslehetőségek: kockázati tőkealapok, magvető tőke, innovációs pályázatok.

Előadó: Rostás Krisztián vezető fejlesztési tanácsadó, Goodwill Consulting Fejlesztési Tanácsadó Kft.

14.30­–14.45 A kockázati tőkebevonás mai gyakorlata.

Előadó: Nieder Jenő befektetési igazgató, Portfolion Kockázati Tőkealap-kezelő

14.45­–15.00 A pénzügyi innovációk fogyasztói szemmel.

Előadó: Molnár Zoltán senior kutató, NRC Magyarország

15.00–15.15 Adózási kedvezmények a K+F területén.

Előadó: Jancsa-Pék Judit partner, vezető tanácsadó, LeitnerLeitner

15.15–15.40 Interaktív Fórum az előadókkal  a közönség bevonásával

Akik válaszolnak: Erdei Sándor, Rostás Krisztián, Nieder Jenő, Jancsa-Pék Judit, Molnár Zoltán

 

13.50–15.30

Hol terem az innováció? Startupoknál a kulcs?

13.50–14.10 Vitaindító előadás: Tényleg a startupok vezetik a technológiai fejlődést vagy ez már egy lecsengőben lévő hype? Milyen ökoszisztéma segíti a mai technológiai vállalkozások indítását, fejlődését?

Előadó: Darvas Gergely , a Thalesnano Zrt. társalapítója, a Magyar  Spin-off és Start-up  Egyesület alelnöke

Hozzászólók:

14.10–14.25 Mit tanulhatnak az érett vállalatok a startupoktól? Egy felmérés tanulságai.

Előadó: Kristóf Péter óraadó,  BCE Informatikai Intézet

14.25–14.40 A sharing economy és startupság összefüggései a gyakorlatban.

Előadó: Pataki Gábor elnök, Sharing Economy Szövetség

14.40­–14.55 A befektetők és a startupok szövetsége jogi oldalról. Partnerség, de hogyan?

Előadó: György Ádám ügyvéd, SBGK Ügyvédi Iroda

14.55–15.10 Merre tart az ipari parkok jövője?

Előadó: Hantos Zoltán elnök, Magyar Tudományos–Technológiai Ipari Parkok Szövetsége

15.10–15.30 Interaktív beszélgetés az előadókkal

 

15.40­–16.40 Különprogram: Networking

A Piac & Profit Klub Networking programja a résztvevők számára. Kapcsolatépítés. Plenáris bemutatkozás, névjegyalbum, kötetlen beszélgetés.

A tematika változtatási jogát fenntartjuk!

Konferenciarészvétel feltételei:

A konferencia részvételi díja 12.000 Ft+Áfa.

 

A részvételi díj tartalmazza:

  • részvétel a szakmai programon (plenáris előadások, szakmai beszélgetések)
  • az elhangzott előadások prezentációi (melyek közzétételét az előadó engedélyezi)
  • frissítők, kávészünet, ebéd
  • fél éves Piac & Profit digitális előfizetés

A részvételi díj tartalmazza a fogyasztás költségét, melyet a számlában külön tételként tüntetünk fel.

Különprogram!

Piac & Profit Klub – az Üzleti Kapcsolatok klubja Networking programja

A döntéshozó résztvevők szervezett találkozója

Zártkörű, maximált létszámú networking-program kötött és kötetlen koreográfiával.

  • Műsorvezető irányította plenáris bemutatkozások előre megismert forgatókönyv szerint. A bemutatkozások után kötetlen beszélgetésekre is jut idő.
  • A networking programra korlátozott számban fogadunk jelentkezőket. Maximált létszám 40 fő.
  • Minden résztvevő mindenkivel megismerkedhet, mindenkinek bemutatkozhat.
  • Egy cégtől csak egy döntéshozó személy vehet részt.
  • A networking programon a kollégáink az előzetesen nekik átadott névjegyeket a résztvevőknek kiosztják.
  • Kizárólag az K+F és Innováció – 2018 konferenciára beregisztrált cég egy vezető pozíciójában levő döntéshozója, illetve a Piac & Profit Klub tagjai vehetnek rajta részt!
  • Külön, csak a Piac & Profit Networking Programra regisztrációt nem fogadunk.
  • Egy cégtől csak egy döntéshozó személy vehet részt.
  • Csak a konferenciára regisztrálással egyszerre, azonos regisztrációs űrlapon lehet a networkingre jelentkezni!

Szervezi a Piac & Profit Klub, mely immár ötödik éve a bizalmon alapuló üzleti kapcsolatok klubja.

Részvételi feltételek

1. A rendezvényre való regisztráció a megadott részvételi díj elfogadásának és egyben megrendelésnek minősül, ezért a rendezvény megvalósulása esetén fizetési kötelezettséget von maga után.
2. A regisztrációról online regisztrációs rendszerünk automatikus visszaigazolást küld a megadott email címre, amely tartalmazza a megadott jelentkezési és számlázási adatokat is.
3. A regisztrációt követően átutalásos vagy bankkártyás fizetésű távnyomtatásos számlát küldünk a regisztrációnál megadott email címre. Az átutalásos számlát 8 napos, de legkésőbb a rendezvény napjáig szóló fizetési határidővel küldjük meg. Postai úton csak külön kérésre továbbítjuk.
4. Lemondást csak írásban (e-mailben) fogadunk el a konferencia dátuma előtt 10 nappal. A lemondási határidőt követően beérkezett regisztrációkat a rendezvény közelsége miatt visszamondani nem lehet. A megrendelés alapján kiállított számla megfizetési kötelező, a részvételi díj kifizetése alól a rendezvénytől való esetleges távolmaradás sem mentesít.
5. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy a rendezvényen, akár helyszíni, akár élő videokonferencián csak azok a regisztráltak vehetnek részt, akik a részvételi díjat előzetesen kifizették.
6. Felhívjuk továbbá figyelmét, hogy a helyszíni rendezvényekről kép- és hangfelvétel készülhet. Ezeket a kép- és hanganyagokat online felületeinken, a konferenciáról való tudósításban felhasználhatjuk.
7. A résztvevő személyét lehet módosítani a rendezvény előtti napig, ebben az esetben kérjük, hogy a konferencia@ppkonferencia.huemail címen jelezze ezen szándékát!
9. A kormány aktuális rendelkezései szerint, a konferenciákon való helyszíni részvétel korlátozásmentes.
10. A videóközvetítésre regisztráltak időben jelszót kapnak az élő videóközvetítésbe bekapcsolódáshoz, s jogosultak a jelszót aznap és még 6 napig használni a videókonferencia megtekintésére, az előadókkal konzultációra.
11. A helyszínre és távolról videóközvetítésre történő regisztráció írásban kérésre átcserélhető.

A csere a regisztrációkor érvényes díjak összegében rögzített. A különbséget meg kell téríteni. A catering átszámlázást tartalmazó számla helyett minden esetben új számlát állítunk ki.

A kombinált részvételi díjra átváltás esetében a változtatással kialakult új árról új számlát állítunk ki.

 

Lemondási feltételek

1.A regisztráció lemondását kizárólag írásban (emailben) fogadjuk el a konferencia dátuma előtti 10. napig a konferencia@ppkonferencia.huemail címen. Ebben az esetben a már esetlegesen átutalt részvételi díjat 100 %-ban visszatérítjük, illetve a számlát sztornózzuk.
2. Amennyiben a regisztrált résztvevő nem jelenik meg a helyszíni konferencián, illetve az élő videóközvetítést a konferencia napján (majd az azt követő 6 napon) nem tekintette meg a megkapott belépési kóddal, a részvételi díjat nem áll módunkban visszafizetni, és a részvételi díjra vonatkozó követelésünk érvényesítésétől eltekinteni!
3. A helyszíni rendezvények kormányzati, központi tiltása esetén azonnal távoli részvételű videókonferenciára térünk rá. A konferenciát megtartjuk. A részvétel lemondását ez esetre hivatkozva nem tudjuk elfogadni.
Jegyátváltások helyszíntiltás esetén

Amennyiben a törvényi szabályok megtiltják a személyes részvételű rendezvények megtartását, a konferencia csak élő videóközvetítéssel valósul meg, melyről minden helyszínre regisztrálót a Rendező a megfelelő módon és időben tájékoztatja. A helyszínes jegyet váltottak időben jelszót kapnak az élő videóközvetítésbe bekapcsolódáshoz, s jogosultak a jelszót aznap és még 6 napig használni a videókonferencia megtekintésére, az előadókkal konzultációra. Ez esetben a díjkülönbözetet nem hárítjuk át a helyszínre regisztráltakra. Az átszámlázott szolgáltatási díjtételt tartalmazó számla helyett új, változatlan összegű számlát állítunk ki. A részvételi díj nem változik.
A kombinált részvételi díjasok esetében a távoli részvételi díjra vonatkozó díjtételek lépnek életbe, új számla kiállításával együtt. A részvételi díj csökken.

Változtatás joga

A PP Konferenciaközpont, mint szervező a hatályos rendeleteket figyelembe véve fenntartja magának a jogot arra, hogy változtathat a konferenciák műfaján. Hibrid (helyszínen és távolról videón választhatóan, vagy mindkettőt együtt választva), csak helyszíni, csak élő videós műfajt írhat ki konferenciánként különbözően is.

Érdeklődés, reklamáció, visszamondás: konferencia@ppkonferencia.hu