Nyilvános konzultáció az Üzleti Etikai Díjról

Üzleti Etikai Díj – 2017 pályázatára felkészítő

2017. szeptember 19.

Budapest, Experience Center és Konferenciaközpont, 15. ker. Szentmihályi út 171. 2. emelet

Tematika nyomtatása

Várjuk feltétlenül, ha meg szeretné tudni, melyek azok a tettek, cselekedetek, konkrétumok, melyek bizonyítják az Ön cégének etikusságát, tisztességét, felelős jelenlétét szűkebb, tágabb környezetében?  Mely szempontok szerint ítéli oda a díjat az eddigi díjazottakból álló zsűri? Hogyan építse fel pályázatát? Milyen hangsúlyokra térjen ki feltétlenül?

Ne röstelljük, hogy nem vagyunk pontosan tisztában azzal, mi nevezhető ma etikus üzleti gyakorlatnak, mi különbözteti meg az üzleti etikus céget a társadalmi felelősségvállalótól, transzparens cégtől, jó munkahelytől stb. Nincs ugyanis egzakt normarendszere az etikusságnak, tisztességes üzleti magatartásmódnak. De mégis vannak nagyon is egyértelmű szempontrendszerek, gyakorlatok, és folyamatosan változó egyre magasabb etikai szintek, elvárások, pontos jelzőrendszerek. Rájuk fog ismerni saját cégében, ha részt vesz a konzultáción!

Nyilvános konzultáció az Üzleti Etikai Díjról

Üzleti Etikai Díj – 2017  pályázatára felkészítő

Időpont: 2017.  szeptember 19. 13.30–16.00
Helyszín: Budapest, Experience Center és Konferenciaközpont, 2. emelet. (15. ker. Szentmihályi út 171.)

A konzultációt tartja: Demcsák Mária, az Üzleti Etikai Díj alapítója

 

Az Üzleti Etikai Díjat 18. éve adják át az alapítók. Mindmáig 73 cég büszkélkedhet az etikus jelzővel és a díjjal.

A díjat 2000-ben alapították: László Ervin világhírű filozófus, író (Budapest Klub Alapítvány elnöke) és Demcsák Mária alapító főszerkesztő (Piac & Profit üzleti magazin)

Mielőtt regisztrálna a konzultációra, feltétlenül jelölje saját cégét a díjra!

Jelölési és pályázati feltételek

A jelölés határideje: szeptember 13.

A pályázatok beadási határideje: október 10.

 

A pályázatra felkérés birtokában indulhat a pályázat írása!

 

A konzultáció részvételi díja: 24.000 Ft + áfa

A konzultáció teljes anyagát a résztvevők megkapják!

Résztvevőket korlátozott számban fogadunk!

Részvételi feltételek

1. A rendezvényre való regisztráció a megadott részvételi díj elfogadásának és egyben megrendelésnek minősül, ezért a rendezvény megvalósulása esetén fizetési kötelezettséget von maga után.
2. A regisztrációról online regisztrációs rendszerünk automatikus visszaigazolást küld a megadott email címre, amely tartalmazza a megadott jelentkezési és számlázási adatokat is.
3. A regisztrációt követően átutalásos vagy bankkártyás fizetésű távnyomtatásos számlát küldünk a regisztrációnál megadott email címre. Az átutalásos számlát 8 napos, de legkésőbb a rendezvény napjáig szóló fizetési határidővel küldjük meg. Postai úton csak külön kérésre továbbítjuk.
4. Lemondást csak írásban (e-mailben) fogadunk el a konferencia dátuma előtt 10 nappal. A lemondási határidőt követően beérkezett regisztrációkat a rendezvény közelsége miatt visszamondani nem lehet. A megrendelés alapján kiállított számla megfizetési kötelező, a részvételi díj kifizetése alól a rendezvénytől való esetleges távolmaradás sem mentesít.
5. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy a rendezvényen, akár helyszíni, akár élő videokonferencián csak azok a regisztráltak vehetnek részt, akik a részvételi díjat előzetesen kifizették.
6. Felhívjuk továbbá figyelmét, hogy a helyszíni rendezvényekről kép- és hangfelvétel készülhet. Ezeket a kép- és hanganyagokat online felületeinken, a konferenciáról való tudósításban felhasználhatjuk.
7. A résztvevő személyét lehet módosítani a rendezvény előtti napig, ebben az esetben kérjük, hogy a konferencia@ppkonferencia.huemail címen jelezze ezen szándékát!
9. A kormány aktuális rendelkezései szerint, a konferenciákon való helyszíni részvétel korlátozásmentes.
10. A videóközvetítésre regisztráltak időben jelszót kapnak az élő videóközvetítésbe bekapcsolódáshoz, s jogosultak a jelszót aznap és még 6 napig használni a videókonferencia megtekintésére, az előadókkal konzultációra.
11. A helyszínre és távolról videóközvetítésre történő regisztráció írásban kérésre átcserélhető.

A csere a regisztrációkor érvényes díjak összegében rögzített. A különbséget meg kell téríteni. A catering átszámlázást tartalmazó számla helyett minden esetben új számlát állítunk ki.

A kombinált részvételi díjra átváltás esetében a változtatással kialakult új árról új számlát állítunk ki.

 

Lemondási feltételek

1.A regisztráció lemondását kizárólag írásban (emailben) fogadjuk el a konferencia dátuma előtti 10. napig a konferencia@ppkonferencia.huemail címen. Ebben az esetben a már esetlegesen átutalt részvételi díjat 100 %-ban visszatérítjük, illetve a számlát sztornózzuk.
2. Amennyiben a regisztrált résztvevő nem jelenik meg a helyszíni konferencián, illetve az élő videóközvetítést a konferencia napján (majd az azt követő 6 napon) nem tekintette meg a megkapott belépési kóddal, a részvételi díjat nem áll módunkban visszafizetni, és a részvételi díjra vonatkozó követelésünk érvényesítésétől eltekinteni!
3. A helyszíni rendezvények kormányzati, központi tiltása esetén azonnal távoli részvételű videókonferenciára térünk rá. A konferenciát megtartjuk. A részvétel lemondását ez esetre hivatkozva nem tudjuk elfogadni.
Jegyátváltások helyszíntiltás esetén

Amennyiben a törvényi szabályok megtiltják a személyes részvételű rendezvények megtartását, a konferencia csak élő videóközvetítéssel valósul meg, melyről minden helyszínre regisztrálót a Rendező a megfelelő módon és időben tájékoztatja. A helyszínes jegyet váltottak időben jelszót kapnak az élő videóközvetítésbe bekapcsolódáshoz, s jogosultak a jelszót aznap és még 6 napig használni a videókonferencia megtekintésére, az előadókkal konzultációra. Ez esetben a díjkülönbözetet nem hárítjuk át a helyszínre regisztráltakra. Az átszámlázott szolgáltatási díjtételt tartalmazó számla helyett új, változatlan összegű számlát állítunk ki. A részvételi díj nem változik.
A kombinált részvételi díjasok esetében a távoli részvételi díjra vonatkozó díjtételek lépnek életbe, új számla kiállításával együtt. A részvételi díj csökken.

Változtatás joga

A PP Konferenciaközpont, mint szervező a hatályos rendeleteket figyelembe véve fenntartja magának a jogot arra, hogy változtathat a konferenciák műfaján. Hibrid (helyszínen és távolról videón választhatóan, vagy mindkettőt együtt választva), csak helyszíni, csak élő videós műfajt írhat ki konferenciánként különbözően is.

Érdeklődés, reklamáció, visszamondás: konferencia@ppkonferencia.hu